masszőr vállalkozás

Masszőr vállalkozás indítása

Egy évvel ezelőtt ha valaki azt mondta volna nekem, hogy főállásában masszázs vállalkozást fogok indítani, és lesz egy jól bejáratott vendégköröm, jót nevettem volna rajta. Pedig az egész egy szerencsétlen csukó töréssel kezdődött…

Egy masszázs üzlet indítása nem kis feladat, ennek a lépéseiről olvashatsz ebben a blogbejegyzésben. Mire kell figyelned, milyen lépéseket kell követned ahhoz, hogy sikeres masszőr legyél.

Na de most nem az én történetem a fontos, hanem az, hogy hogyan lehet, hogyan érdemes elindítani egy masszázs vállalkozást. Milyen lépések szükségesek hozzá, hogy sikeresen elindulj ezen az úton, és néhány hónap alatt Te is kiépítsd a saját vendégkörödet és kiléphess a jelenlegi mókuskerékből.

Biztosan megfigyelted Te is, hogy az utóbbi években egyre nagyobb az igény az alternatív gyógymódokra, hiszen az egészségügyi rendszer sajnos nem tud mindig kielégítő megoldást nyújtani a mozgásszervi problémákra, akut vagy krónikus fájdalmakkal küzdő embereknek. Ráadásul a koronavírus járvány sem kedvezett a gyógyulni vágyóknak az utóbbi két évben.

Magam is nap mint nap tapasztalom, hisz nagyon sok vendégem érkezik azzal, hogy a háziorvos hazaküldte a derék- vagy váll becsípődésével, hogy kenegesse és szedjen fájdalomcsillapítót… Biztosan tudod, hogy ezzel aztán hetekig nyomhatja az ágyat, nenegetheti a sárga dobozos krémmel, pihentetheti naphosszat, de a probléma nem fog megoldódni és a fájdalom is hetekig kínozni fogja szegényt.

Épp ezért azt tapasztalom, hogy egyre többen indítanak közérzetjavító masszázs egyéni vállalkozást. 

Ha hiszed, ha nem, egy jó üzlet indítása öt egyszerű lépésből áll.

Ebben a blogbejegyzésben igyekeztem neked összeszedni röviden, tömören, hogy mire figyelj pontosan. (Nagyon fontos, hogy ez a blogbejegyzés csak a Frissítő masszőrökre vonatkozik!!!)

  • Masszázs vállalkozásod indítása: 1 lépés

Első lépésként kezdj el egy Svéd masszázstanfolyamot, így szert tehetsz egy komoly anatómiai tudásra, ami szinte az összes többi masszázstípus alapja. Ráadásul ezzel elkezdheted a gyakorlást a barátaidon, családtagjaidon, ismerőseiden. Hidd el, egy dolog az elmélet és egy a gyakorlat. Ki kell hogy alakuljon egy bizonyos rutin, hogy ki tudd tapintani az izomcsomókat, ránézésre meg tudd állapítani, melyik izom feszes stb.

Nagyon fontos a gyakorlat, mert menet közben fogsz igazán mindent megtanulni az izmok működéséről, eredéséről-tapadásáról, és az izomsérülések, húzódások mikéntjéről. A gyakorlás alatt kiderítheted, hogy van-e érzéked a masszázshoz, szeretsz-e masszírozni, bírja-e a kezed a terhelést.

  • Masszázs vállalkozásod indítása: 2 lépés

Ha már gyakorolod a masszírozást, érdemes elgondolkodnod, hogy otthon, vagy háznál fogysz-e masszírozni, egyedül bérelsz majd üzlethelyiséget, vagy becsatlakozol egy szépségszalonba. Mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya is. Ezeknek az előnyeit, hátrányait írd fel egy papírra, hogy hideg fejjel tudj dönteni.

Az is fontos, hogy főállásban fogsz-e masszírozni, vagy másodállásban munka után. Nyilván a másodállás sokkal megterhelőbb, de mielőtt fejest ugrassz az üzleted elindításába, mindenképpen próbáld ki magad élesben! Sokan kezdik el másodállásban napi néhány órában a masszírozást, azután ha kialakult egy stabil vendégkör, akkor váltanak főállásba. Egy főállás körülbelül 80-100 fős vendégkörnél indítható be. Van aki sűrűbben jár majd hozzád, de van aki csak egy-két havonta “karbantartásra”, ezért kell egy ekkora vendégkört kiépítened a főállás előtt.

  • Masszázs vállalkozásod indítása: 3 lépés

Ha már kialakult egy kisebb vendégköröd a barátokból, ismerősökből és kellő gyakorlatra tettél szert, esetleg további masszázs tanfolyamokat is elvégeztél, ideje megkeresned egy jó könyvelőt, aki segít elindítani az üzletedet. A legjobb, ha a KATA adózást választod, aminek a költsége másodállásban 25.000 forint, főállásban pedig 50.000 forint.

Viszont nagyon oda kell figyelned, mert van még egy lehetőség, emelheted a havi KATA összeget 75.000 forintra is! Sokan nem tudják, de ha az 50.000 forintos opciót választod, ez főállású vállalkozóként csak napi 6,2 óra munkaidőnek számít a 8 óra helyett, így ha valamikor szeretnél majd nyugdíjat kapni, érdemes a 75.000 forintos KATA adót választanod, ami teljes munkaidőnek számít!!!

A 960401-es TEÁOR kód alatt bátran végezhetsz Fizikai közérzetjavító szolgáltatást. Masszírozhatsz, és végezhetsz gépi kezeléseket is.

  • Masszázs vállalkozásod indítása: 4 lépés

Itt bizony komoly beruházásra lesz szükséged, mert be kell rendezni a masszázs helységedet, nem csak a masszázshoz szükséges eszközöket, bútorokat kell megvenned, hanem hangulatossá is kell varázsolnod a helységet illatgyertyákkal, képekkel, dekorációs elemekkel, paravánokkal.

Ne aggódj, frissítő masszőrként nincs szükség ÁNTSZ engedélyre és pénztárgépre sem, elegendő egy ingyenes online számlázó program. Nem feltétlenül szükséges csempézett burkolat, tusoló, mellékhelyiség, de természetesen ezek mind elengedhetetlenek egy jó masszázs szalon elindításához, üzemeltetéséhez.

Ha bio tisztítószereket használsz, pl. Frosh, akkor az ÁNTSZ felé nem szükséges kémiai kockázatbecslés sem! Rengeteg olyan tisztítószer van, ami nem esik a rendelet hatálya alá, arra figyelj, hogy ha nincs piros keretben fekete piktogram, akkor az nyilvántartás nélkül használható.

Az üzleted alapanyagain kívül csak a KATA adót, az önkormányzat felé az iparűzési adót, és a könyvelő díját kell megfizetned még.

Vannak ingyenes számlázó programok is, így erre sem kell plusz pénzt költened.

  • Masszázs vállalkozásod indítása: 5 lépés

Itt következik a marketing! Ne feledd, a vállalkozásod megfelelő marketing nélkül olyan, mint a bicikli pedál nélkül. Lehet vele gurulni, de nem visz messzire 🙂

Nem elég nyitnod egy masszázs helységet, ha arról senki sem tud, nem lesz elég bevételed. Szükséged lesz elsősorban egy jó arculatra, egy jól csengő beszédes névre, ami tükröz téged és a tevékenységedet.

Indítanod kell egy facebook oldalt, ahol közvetlenül el tudod érni a célcsoportodat. Itt érdemes azért meghatároznod, hogy ki lesz a célcsoportod, a kismamák, az idősebb korosztály, vagy a középkorosztály. Facebook-on inkább a középkorosztályt éred el, szórólappal az idősebbeket pl. orvosi rendelőknél plakátolva, szórólapozva, a fiatalokat inkább az Instagrammon.

Lesz egy rakás papírmunkád: szükséged lesz plakátra, szórólapra, névjegykártyára, vendégkartonra, hűségkártyára, ajándékutalványra… Ebben hatalmas segítség a MASSZŐR CSEKK-lista>>

Ezzel a rövid összefoglalóval egyszerű és gördülékeny lesz a masszázs vállalkozásod indítása. A segítő szakma természetesen nem mindenkinek való, de aki szeret másoknak segíteni, annak köztünk van a helye 🙂

2 Comments

  1. […] Tudnod kell, hogyan érdemes beindítani a vállalkozásodat, milyen fontos lépések szükségesek ahhoz, hogy sikeresen indulj el ezen a csodálatos úton. 5 egyszerű lépésben megmutatom, hogyan lehet, hogyan érdemes elindítanod a masszázs vállalkoz… […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Olvass még többet a témáról